|
Mit tehetünk értékeink védelmében? Hogyan tehetjük biztonságossá otthonunkat? Hogyan
védhetjük meg családunkat és értékeinket. Bizonyára sokan feltették már maguknak ezeket a kérdéseket.
Azon már meg sem lepődünk, ha azt halljuk, hogy valakinek kifosztották a lakását, amíg nyaralni volt,
színházba ment, vagy éppen vásárolni! Az olyan esetek is egyre gyakoribbak, amikor úgy szabadítják meg
polgártársunkat értékeitől, hogy ő közben békésen alszik, mondjuk az emeleti hálószobában. És ez még a
jobbik eset. Az ilyen és ehhez hasonló események bekövetkezése megelőzhető, illetve a keletkező kár jelentősen
csökkenthető a megfelelő vagyonvédelmi rendszer kialakításával.
Azt szokták mondani, hogy egy betörőnek mindene van, ami egy betöréshez kell: eszköz,
bátorság, szakmai tapasztalat, esetleg helyismeret. Csak egy valami nincs elegendő: idő! Ugyanis minél
több időt tölt a tett színhelyén, annál nagyobb az esélye annak, hogy felfedezik. Egy szakszerűen
kialakított riasztórendszer a behatolást azonnal jelzi, tehát az észlelésre felhasznált idő gyakorlatilag
nulla. Persze, ki figyel oda manapság egy szirénázó riasztóra? Vagy ha odafigyel is, intézkedni valószínűleg
nem tud. Erre a problémára nyújtanak megoldást, a távfelügyeletet és elfogó szolgálatot üzemeltető vállalkozások.
Ha riasztónk jelzéseit egy ilyen szolgálat fogadja, a folyamatos műszaki felügyelet mellett számíthatunk arra,
hogy riasztás esetén képzett szakemberek érkeznek perceken belül a helyszínre és a póruljárt betörőnk
társaságát valószínűleg hosszú ideig leszünk kénytelenek nélkülözni.
Egy jól kiépített riasztórendszernek - azon kívül, hogy megbízhatóan működik és azonnal
jelzi a behatolást - van azonban még egy nagyon fontos előnye: az elrettentő erő. A betörő a riasztóval
felszerelt házat szemlélve az általános tapasztalat szerint úgy dönt, hogy inkább máshol próbálkozik, ahol
kisebb a kockázat.
A lakásunkba vagy házunkba telepített behatolásjelző rendszer nem csak arra alkalmas,
hogy távollétünkben védje értékeinket, hanem a saját biztonságunkat is védi, amíg itthon vagyunk. Az általam
ajánlott riasztórendszerek mindegyike alkalmas az úgynevezett "részleges élesítés"-re, amikor úgy élesítjük a
rendszerünket, hogy a folyamatosan használt helyiségekben /nappali, konyha, fürdő, háló stb. / ne figyelje
a mozgást, a többiben /garázs, bejáratok, kültér, stb./ viszont igen.
Arra is alkalmas még, hogy egy gombnyomással jelezhessük: támadás ért bennünket, mentőkre
van szükségünk, vagy éppen tűz van. Ilyen jelzések esetén a felügyelő szolgálat azonnal megteszi a
szükséges intézkedéseket. Érdemes még kiegészíteni rendszerünket tűzjelző érzékelőkkel, melyek a keletkező
tüzet korai szakaszában felismerik, így megakadályozható annak kifejlődése.
Biztonságunkat növelhetjük videokamerák segítségével is. Mielőtt kinyitnánk az ajtót,
megnézhetjük kik és hányan vannak odakinn, vagy mi történik a ház körül és az utcán.
Értékeink otthoni őrzésére használhatjuk a különböző falba építhető és bútorszéfeket.
Ezek használatával megnövelhetjük például a lakásbiztosításunk értékhatárát. Ezek az eszközök is elérhető
áron beszerezhetők.
Referenciáink a teljesség igénye nélkül:
° Savaria Trade
° Műtárgy Védelem
° Mázli 2000 BT
° DRV RT felszíni vízmű
° Valamint Veszprém -Zánka lakossági megrendelések
Alkalmazott eszközök:
Mi is a távfelügyelet?
A távfelügyeleti szolgáltatás a lakásokban, családi házakban, üzlethelységekben üzemelő
behatolásjelző -(köznapibb nevén riasztó) rendszerek által érzékelt állapotváltozások, jelzések figyelését,
feldolgozását jelenti egy 24 órás távfelügyeleti központban . Segítségével láthatóvá válik minden, az
objektumban történő esemény , pl. a riasztó ki-be kapcsolása ,támadás, betörés ,tűz. stb. Az ügyeletes
diszpécserek éjjel-nappal számítógépe segítségével figyelik a vezetékes telefonon , GSM ,vagy rádiós
összeköttetés révén csatlakozó objektumok érzékelőinek állapot változásait. Az intézkedést igénylő jelzések
(támadás, betörés, stb.) beérkezésekor haladéktalanul értesítik a kivonuló szolgálatot és az előfizető által
megadott személyeket. A kivonuló szolgálat a helyszínen biztosítja az előfizető személyét és vagyontárgyai védelmét.
|